
ORAVECZ ZSÓFIA
EDZŐ
BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
TALENTO-HÁZ
2008-ban, 9 évesen próbáltam ki először az akrobatikus rock and roll-t Nagy Gabriellánál. Már a legelején beleszerettem a rockyba a sok mozgásnak, zenének, táncnak köszönhetően, és azóta is jelentős részét teszi ki az életemnek ez a sportág.
Ezután az egyesület vezetőjéhez, Lengyel Veronikához kerültem. Volt szerencsém kipróbálni magam párosban, kisformációban és nagyformációban is. Ezekben a kategóriákban többszörös Országos Bajnoknak, Magyar Bajnoknak, és Világkupa győztesnek mondhatom magam. 2014-ben a Party Girls junior lányformációval megszereztem első világbajnoki aranyérmemet, majd 2016-ban kétszeres Világbajnok lettem a Szupergirls felnőtt női nagyformációval. Ezekben az években sikerült még
szereznem világbajnoki 2. helyezést, és Európa bajnoki 2. helyezést is.
Roni mellett 3 éven keresztül segéd-edzősködtem, megismerhettem a rockyt egy másik oldaláról is. Érettségi után megszereztem az akrobatikus rock and roll edzői papírt. Jelenleg a Testnevelési Egyetem másodéves hallgatója vagyok rekreációszervezés és
egészségfejlesztés szakon. A tanulás és tanítás mellett még mindig aktívan űzöm ezt a sportágat Main
Class Contact Style felnőtt páros kategóriában.