Csodálatosan indította az évet a Rock and Magic Sportegyesület!
- Virginia Telek
- ápr. 10.
- 3 perc olvasás
Frissítve: ápr. 10.
A hétvégén rendezte meg a Magyar TáncSport Szakszövetség akrobatikus rock’n’roll szakága az év első kétnapos országos versenyét Veszprémben, ahol fantasztikus eredményekkel mutatkozott be a Rock and Magic egyesületünk.
Táncosaink 15 ÉRMET hoztak haza, ebből 8 ORSZÁGOS BAJNOKI CÍM! Minden csapatunk, párosunk és egységünk bejutott a döntőbe! Több produkció új kategóriában vagy új koreográfiával mutatkozott be.

A „The Szupergirls” 5x-ös világbajnok ladies nagyformáció most hozta előszőr a színpadra az „Óz, a csodák csodája” témájú fergeteges táncát, mellyel ismét belopta magát a zsűri szívébe és országos bajnoki címet hozott!

A „Remix” újonnan alakult children nagyformáció, az „Aladdin” mesét választotta témának, mely elnyerte a bírók tetszését és bezsebelték az aranyérmet. A csapatból három kislány; „Németh Anna – Krausz Zita – Varga Norina” kipróbálta magát children trió kategóriában is, és „Barbie”-s tündéri táncukkal szintén országos bajnoki címet szereztek.

A „Time” junior kisformáció a „Pop Dívák” témáját kapta idén. Tűzbe hozták a színpadot, amivel a zsűri az első helyre értékelte őket.

A „Fanatix” ladies dance plus újonnan alakult kisformációnk a „Magic Mike” című film ihlette koreográfiájukkal, elképesztő akrobatika produkciójukkal elkápráztatták a bírókat és meg lett az első országos bajnoki címük.

„Borek Dávid és Fojt Anna” felnőtt párosunknak töretlen a sikere. A tavalyi országos ranglista kupa győzelem után, ismét felállhattak a dobogó legfelső fokára, nem találtak legyőzőre.

„Radics Bálint és Pap Lola” párosunk most mutatta be legújabb fantasztikus „Diótörő” produkcióját couple dance show kategóriában, ahol a tavalyi évhez hasonlóan, ismét aranyérmet szereztek.

„Pór-Zselinszky Zalán és Tóth Dorina” páros kategóriát váltott, immáron junior kategóriában kellett megmérettetniük magukat. Zalán és Dorina ismét bravúrosan táncolt, és új akrobatikus táncukkal a dobogó tetején állhattak ismét.
Most pedig következzenek a részletes eredmények a 2 napról:
Nagyformációk:
• 1. hely – Remix - Children nagyformáció
• 1. hely – The Szupergirls – Ladies nagyformáció
• 2. hely – Queen - Girls nagyformáció
• 2. hely - Dream Team – Juveniles nagyformáció
• 3. hely - Party Team – Ladies nagyformáció
• 3. hely – Legacy (Tornádó-Magic) - Ladies contact style nagyformáció
Kisformációk, triók:
• 1. hely - Németh Anna Virág – Varga Norina – Krausz Zita – Children trió
• 1. hely – Time – Junior kisformáció
• 1. hely – Fanatix - Ladies Dance Plus Kisformáció
• 3. hely – Discogirls – Junior kisformáció
• 3. hely – Magix – juveniles kisformáció
• 5. hely - Szili Anna – Hónig Léna – Munkácsi Lilla – Junior trió
Párosok:
• 1. hely - Borek Dávid – Fojt Anna (Dancing Feet) – Main Class Contact Style
• 1. hely - Radics Bálint – Pap Lola – Couple Dance Show
• 1. hely - Pór-Zselinszky Zalán - Tóth Dorina (4M) - Junior páros
• 2. hely - Barthos Bence – Orbán Dóra - Main Class Contact Style
• 4. hely - Novák Zalán - Kádár Petra - Juveniles páros
• 5. hely - Rusanov German - Misinszki Luca - Junior páros
• 6. hely - Németh Ádám - Csomor Edina - Juveniles páros
• 7. hely - Lipovics Bence - Udvarhelyi Hanga - Junior páros
Felkészítő edzők: Lengyel Veronika, Tóth Bence, Telek Virginia, Rovó Orsolya, Fojt Norbert, Mészáros Vivien, Toma Patrik, Hrabovszky Bea, Deák Aletta, Túri Kitti, Ancsák Attila.
Gratulálunk minden táncosnak, edzőnek!
Szép volt, Rock and Magic SE!